Madarak a dobozban

Madarak a dobozban
Első bejegyzésemben Josh Malerman - Madarak a dobozban című regényét fogom bemutatni.

Az íróról:
Ez a könyv a fent említett úriember első könyve. 2015 - ben Michigan Notable Book Awarddal jutalmazták érte, illetve jelölték James Herbert-díjra, valamint a legjobb első regényért járó Bram Stoker-díjra is. Az írás mellett nagyon fontos a zene is az életében. Ő a detroiti székhelyű The High Strung rockzenekar frontembere.

Lássuk a könyvet!

Vajon hányan gondolkoztunk már el azon, hogy milyen lehet egy olyan világban élni, ahol nem hagyatkozhatunk az egyik legfőbb érzékszervünkre a szemünkre? Történetünk szereplői sajnos belekényszerülnek ebbe. A világban hirtelen furcsa, megmagyarázhatatlan gyilkosságok, öngyilkosságok történnek. Ezek közül talán az egyik legmegrázóbb, mikor egy anya, élve temeti el a gyerekeit. Valami van odakint, ami megőrjíti az embereket. Elég, ha csak megpillantják őket. Egyesek lényeknek, míg mások szörnyeknek hívják őket. Annyi bizonyos, hogy aki rájuk néz meghal. Egyetlen módon lehet védekezni ellenük, ha nem nyitjuk ki a szemünket.

„NEM HAGYHATUNK FEL A PRÓBÁLKOZÁSSAL!”

Főhősünk, Malorie két gyermekével él egy folyó parti házban, aminek ablakai takarókkal vannak letakarva, így védekezvén a látszólag elkerülhetetlen ellen. A gyerekek még sosem látták a napfényt, a fákat, a világ szépségeit. Ők itt születtek. Áram már régóta nincs. Rádió is elhallgatott évekkel ezelőtt. Melorie most elérkezettnek látja az időt arra, hogy végre kilépjen gyermekivel a biztonságot nyújtó négy fal közül. Csak abban bízhat, hogy miután minden tudását átadta fiának és lányának, sikerrel veszik azt a folyón át vezető 30 kilométeres utat, ami talán elvezeti őket egy biztonságosabb helyre, ahol otthonra találhatnak.
A történet két síkon játszódik. Az egyik a jelen a másik a múlt. Az író nagyon jól kombinálja ezen időszakokat.
A múlttal foglalkozó oldalakon keresztül ismerjük meg többek közt Melorie történetét. Hogyan válik átlagos nőből, egy kitartó, mindenre elszánt vezetővé. A történet, akkor veszi kezdetét, mikor Melorie, testvére halála után egy újsághirdetés alapján felkeres egy menedékházat, ahol egy maroknyi kis csapat, próbálja túlélni a mindennapi borzalmakat. A ház tulajdonosa, ekkorra már halott. Öngyilkos lett.
A jelen a folyón játszódik. Azon a 30 kilométeres szakaszon, amit le kell eveznie Melorie-nak két gyermekével egy biztonságosabb élet reményében. Hogy ez ne legyen olyan egyszerű bekötött szemmel kell ezt véghez vinniük.

„AZ EMBER MAGA A LÉNY, AMELYTŐL RETTEG”

A történet gerincét az a bizonyos menedékház és azok lakói adják. Sokféle embert ismerhetünk meg köztük. Van, aki összeesküvés elméleteket gyárt, van csapatjátékos, és még sorolhatnám... A legérdekesebb az egészben az, ahogy megpróbálnak alkalmazkodni egymáshoz, több-kevesebb sikerrel, a túlélés reményében. Hogy ne válljon egysíkúvá a sztori, az író szépen lassan adagolva újabb szereplőket von be a történetbe. Ezen új karakterek hozzák az információt a kinti világból. Egyébként, ahogy én észrevettem, ezek a karakterek mindig akkor jelennek meg, mikor már nagyjából megtanultak alkalmazkodni egymáshoz a házban élők. Ezen alkalmakkor újabb nézeteltérések alakulnak ki a lakók közt. Volt olyan, akivel szimpatizáltam, volt olyan, akit nagyon félreismertem. Mondjuk, ki az az ember, aki egy ilyen helyzetben ne lenne akár paranoiás, akár megtört... A történet utolsó háromnegyede valami kegyetlen volt... Az, ahogy egy ember a saját " bajtársai " ellen tud fordulni, miközben ők megbíznak benne és ezzel valami hihetetlen pusztítást tud véghez vinni... No, de ennyi talán elég is, mert elárulom a végkifejletet.

„A CSEND TÚL HANGOS!"

A fülszöveg alapján egy izgalmas sztorit vártam. Nem kellett csalódnom! Volt, hogy borzongatott, volt, mikor szívbe markolt a sztori. Bár a közepe kissé lapos, de a későbbi izgalmak miatt ez meg van bocsátva! Nagyon jó atmoszférát teremt a könyv. Eleinte nem igazán szimpatizáltam a főszereplővel, de minél jobban haladtam a történetben, annál nagyobb tiszteletet váltott ki belőlem. Figyelemre méltó, ahogy átalakul Melorie személyisége a terhesség kilenc hónapja alatt. Mennyire megedzik lelkileg a házon kívül zajló események. A menedékben élő kis csapat tagjai tényleg színes egyéniségek, mind a maga módján. Az út a folyón, annyira jól van ábrázolva, hogy tényleg volt olyan pillanatom, mikor arra eszméltem, hogy kirázott a hideg az események láncolatától, pedig olvastam már igen durva könyveket. Egy valami biztos. Malerman nagyon jól játszik az olvasó érzéseivel. Ha jól tudom, lesz folytatása a könyvnek. Hát, nagyon remélem...